Sajtószoba

Európa – még közelebb
Utolsó állomására érkezett a Középiskolai Európa Túra

Sajtóközlemény

2008.11.26.

Utolsó állomására, a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézménybe érkezett a „Középiskolai Európa Túra 2007-2008” elnevezésű rendezvénysorozat, melyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 2007 szeptemberében indított útjára azzal a céllal, hogy 22 magyarországi középiskolában népszerűsítse az Európai Uniót. Az egyes rendezvényeket az iskolák a tanításmentes napjukon látták vendégül. A másfél éves időtartam alatt közel 17 000 tanuló vett részt az Európa-sziget által kínált programokon tizenkilenc megye egy-egy középiskolájában és három budapesti helyszínen.

bővebben

Európa – még közelebb
Utolsó budapesti állomására érkezett a Középiskolai Európa Túra

Sajtóközlemény

2008.11.21.

Utolsó budapesti állomására, az Eötvös József Gimnáziumba érkezett a „Középiskolai Európa Túra 2007-2008” elnevezésű rendezvénysorozat, melyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 2007 szeptemberében indított útjára azzal a céllal, hogy 22 magyarországi középiskolában népszerűsítse az Európai Uniót. Az egyes rendezvényeket az iskolák a tanításmentes napjukon látták vendégül. Közel 16 000 tanuló vett részt az Európa-sziget által kínált programokon tizenkilenc megye egy-egy középiskolájában és három budapesti helyszínen.

bővebben

Európa – még közelebb
Egy napra a kecskeméti Katona József Gimnáziumba költözött Európa

Sajtóközlemény

2008.11.06.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 22 magyarországi középiskolában szervez egy, az Európai Uniót népszerűsítő road show-t Középiskolai Európa Túra 2007-2008 címmel 2007. szeptember és 2008. december között. A programsorozat célja, hogy a 14-18 éves korosztály körében interaktív programokon keresztül mutassa be az Európai Uniót. A túra huszadik állomása Kecskemét volt, ahol az iskolai, tanításmentes nap adott otthont az Európa Sziget által kínált programoknak. Az iskolai napon közel 700 diák vett részt. Minden állomáson egy európai uniós tagállam mutatkozik be. A kecskeméti állomáson a Dán Királyság volt a hangsúlyos ország.

bővebben

Európa – még közelebb
Egy napra a pétervásárai FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumba költözött Európa

Sajtóközlemény

2008.11.05.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 22 magyarországi középiskolában szervez egy, az Európai Uniót népszerűsítő road show-t Középiskolai Európa Túra 2007-2008 címmel 2007. szeptember és 2008. december között. A programsorozat célja, hogy a 14-18 éves korosztály körében interaktív programokon keresztül mutassa be az Európai Uniót. A túra tizenkilencedik állomása Pétervására volt, ahol az iskolai, tanításmentes nap adott otthont az Európa Sziget által kínált programoknak. Az iskolai napon közel 300 diák vett részt. Minden állomáson egy európai uniós tagállam mutatkozik be. A pétervásárai állomáson Ciprus volt a hangsúlyos ország.

bővebben

Európa – még közelebb
Egy napra a zalaegerszegi Páterdombi Szakképző Iskolába költözött Európa

Sajtóközlemény

2008.10.22.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 22 magyarországi középiskolában szervez egy, az Európai Uniót népszerűsítő road show-t Középiskolai Európa Túra 2007-2008 címmel 2007. szeptember és 2008. december között. A programsorozat célja, hogy a 14-18 éves korosztály körében interaktív programokon keresztül mutassa be az Európai Uniót. A túra tizennyolcadik állomása Zalaegerszeg volt, ahol az iskolai, tanításmentes nap adott otthont az Európa Sziget által kínált programoknak. Az iskolai napon közel 1200 diák vett részt. Minden állomáson egy európai uniós tagállam mutatkozik be. A zalaegerszegi állomáson Bulgária volt a hangsúlyos ország.

bővebben

Európa – még közelebb
Egy napra a salgótarjáni Táncsics Mihály Szakközépiskolába költözött Európa

Sajtóközlemény

2008.10.21.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 22 magyarországi középiskolában szervez egy, az Európai Uniót népszerűsítő road show-t Középiskolai Európa Túra 2007-2008 címmel 2007. szeptember és 2008. december között. A programsorozat célja, hogy a 14-18 éves korosztály körében interaktív programokon keresztül mutassa be az Európai Uniót. A túra tizenhetedik állomása Salgótarján volt, ahol az iskolai, tanításmentes nap adott otthont az Európa Sziget által kínált programoknak. Az iskolai napon közel 500 diák vett részt. Minden állomáson egy európai uniós tagállam mutatkozik be. A salgótarjáni állomáson Hollandia volt a hangsúlyos ország.

bővebben

Európa – még közelebb
Egy napra a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumba költözött Európa

Sajtóközlemény

2008.10.18.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 22 magyarországi középiskolában szervez egy, az Európai Uniót népszerűsítő road show-t Középiskolai Európa Túra 2007-2008 címmel 2007. szeptember és 2008. december között. A programsorozat célja, hogy a 14-18 éves korosztály körében interaktív programokon keresztül mutassa be az Európai Uniót. A túra tizenhatodik állomása Békéscsaba volt, ahol az iskolai, tanításmentes nap adott otthont az Európa Sziget által kínált programoknak. Az iskolai napon közel 700 diák vett részt. Minden állomáson egy európai uniós tagállam mutatkozik be. A békéscsabai állomáson Lengyelország volt a hangsúlyos ország.

bővebben

Európa – még közelebb
Egy napra a kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolába költözött Európa

Sajtóközlemény

2008.10.03.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 22 magyarországi középiskolában szervez egy, az Európai Uniót népszerűsítő road show-t Középiskolai Európa Túra 2007-2008 címmel 2007. szeptember és 2008. december között. A programsorozat célja, hogy a 14-18 éves korosztály körében interaktív programokon keresztül mutassa be az Európai Uniót. A túra tizenötödik állomása Kaposvár volt, ahol az iskolai, tanításmentes nap adott otthont az Európa Sziget által kínált programoknak. Az iskolai napon közel 1000 diák vett részt. Minden állomáson egy európai uniós tagállam mutatkozik be. A kaposvári állomáson Szlovénia volt a hangsúlyos ország.  

bővebben

Európa – még közelebb
Egy napra a székesfehérvári Szent István Szakképző Iskolába költözött Európa

Sajtóközlemény

2008.06.12.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 22 magyarországi középiskolában szervez egy, az Európai Uniót népszerűsítő road show-t Középiskolai Európa Túra 2007-2008 címmel 2007. szeptember és 2008. december között. A programsorozat célja, hogy a 14-18 éves korosztály körében interaktív programokon keresztül mutassa be az Európai Uniót. A túra tizennegyedik állomása Székesfehérvár volt, ahol az iskolai, tanításmentes nap adott otthont az Európa Sziget által kínált programoknak. Az iskolai napon közel 800 diák vett részt. Minden állomáson egy európai uniós tagállam mutatkozik be. A székesfehérvári állomáson Csehország volt a hangsúlyos ország.  

bővebben

Európa – még közelebb
Egy napra a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskolába költözött Európa

Sajtóközlemény

2008.05.29.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 22 magyarországi középiskolában szervez egy, az Európai Uniót népszerűsítő road show-t Középiskolai Európa Túra 2007-2008 címmel 2007. szeptember és 2008. december között. A programsorozat célja, hogy a 14-18 éves korosztály körében interaktív programokon keresztül mutassa be az Európai Uniót. A túra tizenharmadik állomása Csongrád volt, ahol az iskolai, tanításmentes nap adott otthont az Európa Sziget által kínált programoknak. Az iskolai napon közel 650 diák vett részt. Minden állomáson egy európai uniós tagállam mutatkozik be. A csongrádi állomáson Görögország volt a hangsúlyos ország.  

bővebben
1 | 2 | 3 | >>